2016. szeptember 9., péntek

2. FEJEZET



Jett a karjaiba vont és együtt aludtunk el, úgy mint régen, amikor ez a katasztrófa még nem történt meg. Szemeimet lehunytam és engedtem, hogy álmaim úrrá legyenek rajtam.

Halkan süvítő szél, szétborzolta szőke hajamat. Csapkodva próbáltam rendet teremteni köztük. Nem láttam semmit csak a vak sötétséget, amely egy jó baráthoz híven körülölelt, ám most nem vágytam a társaságára, látni akartam, tudni mi van körülöttem, hogy ne féljek tudatlanságomtól.
A sötét nem távozott, lépteim nyomát némán magába nyelte és ekkor az erős szél is elcsendesült. A némaság és a vakság tudata megrémisztett, mi van akkor, ha ez nem is sötétség csak egyszerűen elvesztettem a látásomat? De hallásom szerencsére nem hagyott cserben, halk szusszanások vettek körül, a sötétség változatlanul nem távozott. A zihálás, vagy minek lehet ezt a különös zajt nevezni, lassan nyögésekké változott. A feketeségben, megjelent egy alak, arca homályos volt. Kezében egy furcsa lánggal égő kard hevert.
Újabb nyögés.
Valamiben megbotlottam, esetlenül terültem el a hideg kövön, felsikkantottam, mert egy rémisztő nyálkás lény hevert a lábaim alatt. Ordítottam és egyre csak arrébb kúsztam, de a test, vagy akármi is volt az, felém vonaglott. Hirtelen a feje megfordult és egy ismerős fekete írisz szegeződött rám.
A nyálka, ami a lábamhoz tapadt nem volt mást, mint a vére. Jett vére tapadt a testemhez, míg ő szenvedett, nyögdécselt. Észre se vettem, de a sötétség már nem volt vakító, némán hagyott el minket és ekkor a szemeim elé került az egész kopár vidék, közepén velem és a vonagló Jettel.

Riadtan ébredtem fel, az esti kietlenséget felváltotta a nap sárgás fénye. Jett a tűz maradványai mellett térdelt, míg tekintete rabul ejtett engem.
- Rosszat álmodtál?
Kijelentése meglepett azt hittem a tegnapi egyszeri alkalom volt, úgy látszik tévedtem. Közelebb araszoltam hozzá és fejemet a vállára hajtottam.
- Igen, de minden rendben van, csak egy hülye álom volt. Igazat megvallva már nem is emlékszem rá.
- Ne hazudj Cecily! - förmedt rám. El is felejtettem, hogy mennyire ismer engem.
- Semmi baj, Jett, komolyan. Csak egy nyamvadt álom volt - borzoltam össze kókadozó göndör haját.
Látszólag megnyugodott és egy pohár gőzölgő vizet tartott felém, az ital szó szerint végig marta a torkomat, de szerencsére a kaparó fájdalom lassan alábbhagyott. Megköszöntem az italt és a táskámban kezdtem kutakodni valami ehetőben reménykedve. Üres volt.
Gyomrom ezt észlelve még inkább korogni kezdett, de nem vettem róla tudomást. Zsíros csomókban álló hajamat egy csúnya kontyba kötöttem és megigazítottam szakadt ruháimat. Egészen úgy festettem, mint egy állat, nem inkább egy veszett álltat.
Lehet, hogy éppen világvége van attól én még lány maradok, akit igenis érdekel a külseje, de nyugtatóul gondoltam bele, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek kócos és zsíros a haja és nem éppen üdítő a lehelete.
Barátomra tekintve meglágyultam, ő sem volt szépsége magaslatán, sőt... Göndör haja gubancosan tapadt a homlokához, vagy éppen a tarkójához, arcát több napos borosta fedte nem beszélve arról, hogy mocskos volt a sok kosztól, szememben mégis gyönyörű volt, a maga módján. Felnevettem ráncba szaladt homlokán, mire ő is egy kisebb mosollyal díjazott.
- Keresnünk kell egy épségben lévő lakást. Nem hiszem, hogy el tudom viselni a küllemedet, akár egy perccel tovább.
- Hülye! Ez most fájt - néztem rá szúrósan, mire csak egy vállrándítás volt a válasza. Felsegített a földről és együtt vágtunk neki az ürességtől kongó utcának.
Az úton törött üvegszilánkoktól kezdve minden volt; üres palackok, véres ruhák és néhol egy elhasznált cigaretta is hevert. Az évek során a nagyvárosokba is kezdett beszivárogni a természet, néhány inda körülfonta a hatalmas épületeket és a megrepedezett beton mögül egy-egy fűcsomó dugta ki arcát.
A ferdén álló lámpaoszlopokon néhol ott lógott pár szektás plakát, ami isten megbocsátásáról szólt. Ezek az emberek már rég megbolondultak a hitükben, a beteges hitükben. De sajnos vannak megkergült emberek, akik kapnak az „alkalmakra" és gondolkozás nélkül vetik alá magukat egy ilyen rituáléra.
A földön ezer plakát hevert, felfedeztem néhány Újak plakátot is. Ez az egyetlen mozgalom, ami valamire akár még viheti is. A maradék ember, akik túlélték a két csapást reménykednek egy új, jobb jövőben és talán az Újak képesek lennének ezt megvalósítani. De sajnos már senki sem bízik egy új, jobb jövőben. Az emberek bosszúra és a sötétségre vágynak nem egy jobb életre, és ez a bukásuk oka. Inkább csatlakoznak egy bujdosó bandához. Akik kannibálok, képesek megenni embertársaik húsát csak azért, hogy az a pár romlott ember túlélje. Ők az Elhagyatottak. Ez a két mozgalom a legnagyobb; az Újak és az Elhagyatottak. Szerintem egyértelmű mihez csatlakozik több ember. Persze ők, mind-mind elbújnak a saját kis barlangjaikban és csak néhány billog vagy tetkó mutatja a hovatartozásukat.
- Ez szörnyű - mutatott Jett egy falra, amin egy vöröslő jel virított. Egy fordított ötágú csillag, ami egy körben volt, azaz egy fordított pentagram.
Nem válaszoltam.
Tovább akartam menni, de Jett ujjai melyek a csuklóm köré fonódtak megakadályoztak benne. Hátra tekintettem rá. Kérdőn felvontam a szemöldökömet, ajkai szétnyíltak, de megfeszülő izmai megakadályozták abban, hogy szólásra nyissa száját. Szemöldökét összevonta és egyre erősebben kezdte szorítani a csuklómat. Felszisszentem, de ez sem bírta kizökkenteni a gondolataiból.
- Menekülj! - lökött el olyan erősen, hogy a földre estem, meghúzva ezzel a lábamat.
- Jett mi ütött belé... - de nem bírtam befejezni a mondatomat, ugyanis egy nyílvessző száguldott el Jett mellett, pont ott, ahol nem rég még én álltam.
- Menekülj már!
Jett szemei szikráztak, előrántotta hosszú, ezüstösen villámló kését és már hátat is fordított nekem.
- Menj már innen Cily! - kiabálta kétségbeesve, de mozdulni sem bírtam. A levegő a tüdőmben akadt és ijedten bámultam a felénk közeledő árnyakat.
- Kik ezek Jett?
- Még itt vagy? - nézett rám idegesen, és egy újabb nyíl fúródott mellettem a földbe. - Takarodj innen! - taszított rajtam egyet.
Nem bírtam megállni a lábamon és a pánik hatalmas ereje maga alá gyűrt. Sikítottam, mert rettegtem attól, hogy kik jönnek értünk, hogy talán valami baja esik Jettnek. Lábam sajgott, de a fájdalmamat elnyelte a mértéktelen félelem. Ahogy a közeledő alakokat bámultam lassan rájöttem, hogy ezek már nem emberek, kezük lábuk lógott, mint valami pokolból előmászó lények. Vicsorogtak, arcuk véres volt, míg fogaik tűhegyesen virítottak szakadt szájukban.
Az egyik futott a másik vonaglott, de mind-mind ránk vágyott, vagyis sokkal inkább a húsunkra. Arcukon megpörkölődött a bőr, húsuk a felszínre tört. Bűzük az egész területet körbeölelte. Édeskés és egyben gyomorforgató szaguk hányásra késztetett, ám gyomrom üres volt, egyedül epe tört elő belőlem. Öklendezve próbáltam arrébb vánszorogni, de az egyik kúszó lény a lábam után kapott. Fogai feketék voltak, rothadó bűze még inkább hányásra késztetett, de minden undoromat és félelmemet félre téve húztam elő a késemet és elmetszettem a kezét.
Jett elől kaszabolta az ijesztő lényeket, karja vörös volt a sok vértől mely egész testére ráragadt. Ruganyos és kecses mozdulatokkal vágta vagy ütötte a lényeket. Mintha a kése a kezéhez nőtt volna, gyakorlott csapásokkal metszette le egymás után a fejeket, ám így is kevesen voltunk. Saját konyhakésemmel nem sokra mentem. Hátamat Jett hátának vetettem és zihálva néztem a felénk vonagló testeket.
Testemben egy újfajta érzés ütött otthont, úgy érzetem, hogy egy részem mindig is erre született, míg a másik egy kis zugba bújva sírt és ordítozott. Küzdöttem kívülről és belülről is.
- Jett... - suttogtam elveszve.
Egy nyílvessző felém száguldott, de egy feketén sistergő fegyver porrá égette. Alig egy szemvillanás alatt egy lány jelent meg, kezében két hatalmas fekete kard és egy íj a hátához kötve. Szőke haja körülölelte az egész arcát, nem láttam belőle semmit, csak azt, hogyan végzett alig pár perc alatt az egész csapat emberrel.
Jett rémülten pillantott a körülöttünk kialakult vértócsákra és hálásan indult meg a lány felé, aki végre ránk emelte szikrázó arany tekintetét. Bőre hófehér volt, haja egészen tejföl szőke, szeme aranylóan égett a napfényben, ami éppen kiszivárgott a sötét égbolt takarása mögül. Törékenynek tűnt, mégis duzzadtak az izmok vékony karján, melyen néhány karkötő díszelgett.
Arany tekintetét Jettre vezette, érzelemit azonnal elrejtette és jeges tekintettel meredt a fiúra, aki kitartóan lépkedett felé. Ruhája cafatokban lógott a testéről. A mocskos vér minden porcikáján ott virított.
- Ne gyere közelebb! - suttogta a lány és feketén égő kardját maga elé emelte, párját a tartójába akasztotta. Jett megdermedt. - Ne gyere közelebb, vagy végzek a kis barátnőddel!
Észre sem vette, hogy másik kezében egy pisztoly füstölgött, amely pont rám irányult. Szőke haját megrázta és köztünk kapkodta tekintetét.
- Én csak meg akartam köszönni!
- Ne köszöngess semmit, nem miattatok tettem, ezek képesek lettek volna engem is veszélybe sodorni - fröcsögte undorodva.
- De kik voltak...
Átkozottak!
- Tessék?
- Átkozottak, olyan emberek, akik engedtek a pokol csábításának. Szereket és egyéb dolgokat vásároltak, olyan mint a drog vágysz rá, de az a dolog öl. Ilyenek lesznek, félig halottak félig élő lények. Fájdalmaik vannak, kínzódnak, úgyhogy mondhatni segítünk rajtuk ilyenkor - mutatott a körülöttünk heverő testekre.
- Honnan tudtad? - kérdeztem halkan. Gúnyos vigyorra húzta ajkait és lazán vállat vont.
- Tudod, már régóta vagyok itt, láttam mi, hogy megy. Mondhatjuk úgyis, hogy vannak kapcsolataim.
- Éreztelek - vágta közbe Jett fuldokló hangon. Ijedten fordultam felé, szemei hatalmasak voltak és értetlenül meredt a lányra, akinek ajkait még mindig egy gunyoros mosoly díszítette.
Fejét oldalra billentette, majd kardját elrakva odalépett Jetthez. Arcát a kezeibe fogta és mélyen a szemeibe nézett. Jett zavartan húzódott el, de a lánynak látszólag ennyi elég is volt, mert elmerengve hümmögött egyet.
- Gondolom, fogalmad sincs semmiről.
- Miért, mit kéne tudnom? - kérdezte barátom értetlenül. - Kérlek mond el!
De a lány nem szólalt meg mélyen egymás tekintetébe burkolóztak és először találtam valami emberit rajta, zavarban volt Jett átható pillantásától. Nem bírtam rájuk figyelni, tehát közbe avatkoztam, nem maradhatunk itt bárhol lehetnek még Átkozottak és csak a veszélyt hozza ránk a várakozás.
- Jett induljunk! - mondtam erélyesen és próbáltam eltekinteni a hányingertől, amely egyre csak gyötörte a gyomromat. - Kérlek...
- Oké, velünk jössz? - pillantott a lányra, aki csak bólintott egyet. - Jó, ha van velünk egy kiváló harcos.
- Nekem is jót tesz egy jövőbelátó társasága - mosolyodott el először és rám sem nézve helyezte fegyverét a csuklyájába. - Amúgy Nariel vagyok - jegyezte meg út közben.
- Cecily - sóhajtottam és utálkozva meredtem rá. Szőke hajába túrt és a mellettünk magasodó háztömbre mutatott. - Mi van vele? Nariel!
Késő volt Nariel már rég az épületben volt. Jett egy szó nélkül követte, egyedül én voltam a kietlen utcán, de egy idő múltán utánuk siettem.
A ház sötét volt. A penész fullasztó szagát mindenhol érezni lehetett, a padló töredezetten kúszott végig az egész lakásban, régen gyönyörű bútorzat ma már roncsokban hevert a földön és a drága perzsaszőnyegek feketén virítottak a falakon. Egy gazdag emberé lehetett a lakás, mivel még mindig megőrizte egykori szépségének egy aprócska részletét. Hét éve kong az ürességtől, a szekrények fel voltak túrva, míg az ágyakról elkapkodták a matracokat és a párnákat. A konyhában a tányérok és a poharak törött szilánkjai alkották a csempét.
Nariel otthonosan mozgott még a sötét ellenére is, mintha ismerné a helyet. Szőke haját egy kontyba kötötte és az egyik szobába terelt minket. Jett mögöttem lépkedett és éreztem mélyreható tekintetét a bőrömön. A szoba ajtaja fekete volt, belépve egy fehérre mázolt kis kuckó fogadott minket. Egy matrac és néhány piszkos ruha a földön.
Nariel leheveredett az ágyára és unottan meredt ránk.
- Holnap elmegyünk innen, Chicago határán van egy aprócska patak, oda kell mennünk, hogy meg tudjunk tisztálkodni, majd keresnünk kell egy új lakást.
- Miért? Ez a ház miért rossz? - kérdeztem végig simítva egy poros bútoron.
- Mert tudják, hogy itt vagyok!
- Kik?
- Tudod Cecily nem kell mindenbe bele ütnöd az orrodat! - dörrent rám és már el is fordult. - Örülj, hogy egyáltalán idevezettelek titeket.
- Nem kell a segítséged Nariel, valamiért 7 évig egyedül is elboldogultunk - vett védelme alá Jett. Mosolyogva néztem fel rá, nem hagyott el most sem. - Gondoltunk segítesz egy menedéket találni, de ha nem akkor nem - fordult ki a szobából, mire a lány fájdalmas arckifejezéssel kiáltott utána.
- Jett! - azonnal felállt és utána iramodott, ahogyan ránéztem, megpillantottam két hosszú véres csíkot fehér pólóján.
- Nariel a hátad.
A lány megtorpant. Szikrákat szóró szemekkel lépkedett felém. Arany tekintetét belém fúrta és ördögien elmosolyodott.
- Ha egy szót szólsz erről valakinek, nem leszel többé csinos kislány.


------------------------------------------------------------------

Kedves Olvasóim!

Szavakba se tudom foglalni, hogy mennyire sajnálom azt, hogy nem tudtam ennyi ideig résszel szolgálni! Nagyon rosszul érzem magamat emiatt, de a tanulás meg a suli az összes energiámat magába szippantotta! Ezentúl rendszerezem magamat és minden PÉNTEKEN új fejezet várható!
Remélem elnyeri a tetszéseteket a rész!
Ha igen hagyj magad után nyomot!

Puszi Kira!

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszik,Csak így tovább.Kíváncsian várom a fejleményeket, és a történet kibontakozását.
    Xx
    Kriszti
    Ne haragudj a rövid komment ért,de nincs időm.:/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kriszti!
      Köszönöm, hogy időhiányod ellenére is írtál nekem :)
      Puszi Kira!

      Törlés

Hope Land of Grafic